A fehér műanyagtálcába már a veszekedéseinket is belevéstük, ahogy
vágtuk rajta a puha kenyeret, zsemlét, kiflit, amire
vastagon kentem a májkrémet és roppant hozzá
a paprika, piros vagy sárga, épp mi volt a
boltban, az vette, aki
előbb kelt és felébresztette vele
a másikat, az instant kávé
sosem esett olyan jól, mint amikor
a lépcsőre borult rendszeresen, és
jóllakottan néztük a szomszédokat a tévében, a
nap csíkot húzott az arcomra, próbáltam
belenézni abba a csíkba, hogy
csillogjon a szemem, hátha
úgy szép, pedig
neked mindenhogy szép volt, szerintem
ez esett jól, nem
a parasztreggeli, amit
mintha évek óta nem ettem volna
 

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.