Folyik az idő.
Reggel még csak csordogált, most már folyik. Ki a kezemből, végig az alkaromon, a hajamon, a vállamon, be a melltartómba, átáztatja a nadrágom, a zoknim, megtelik vele a cipőm, kicsavarom a pulóveremből, gyűlik a padlón, patakzik lefele a lépcsőn, kifolyik a küszöbön, minden mozdulatom kavar egyet rajta, de nem áll meg, csak folyik tovább.

Csöpög, szivárog, hallom, ahogy fröccsen.

Még egy csepp, és betelik a pohár.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.