És akkor leballagtunk anyával reggelizni, ő előbb kelt, általában előbb kel, csak mostanában nem, hogy öregszik, de nincs ezzel baj, aludja ki magát ő is, akkor egy kicsit túl volt pörögve, de már előző este óta, nem volt mit csinálni, így a Rosemary gyermekét néztük a tévében éjjel.

Kissé kényelmetlenül is éreztem magam, anyámmal tévézek, amíg odabenn Rosemaryt bassza a sátán igen keményen.

Sütött nap meg ilyen giccsdolgok, akkora volt a hó, hogy alig bírtunk menni, jobb lett volna kocsival, de a reggelinél Ildikó egy deci házipálinkával várt minket, na azóta akarok oda visszamenni még egyszer, a rántottát már alig bírtam enni, és gyanúsan közel volt a fejem a tányérhoz, sőt, mondtam anyának, megyek, visszafekszem, a fater várhat egy kicsit.

De csak megembereltük magunkat, anyának is lett egy kis színe, hógyne, gyalog megyünk, én reméltem, hogy addig kisétálom magamból a pálinkát, kuncogtunk út közben, anyám meg a havas fákat fotózta mobillal, mondtam neki, hogy ciki, de ő meg csak hogy jajugyanmár, hagyjálbékén, azon a kissé visítós hangján, ami nemrégóta már az enyém is, csak nem akarom bevallani.

Nehéz volt a fejem, apánál meg jól befűtöttek, kinn kellett tartani a vizet meg a tejet az erkélyen, mert hűtő persze nem jár, minek az, én bambultam ki az ablakon, anyámék egymással voltak elfoglalva, én meg azzal, hogy mi a faszt keresek télen a Balatonnál, és hogy mennyire gáz dolog részegen látogatni az infarktusos fatert egy ocsmány kórházban.

A bejegyzés trackback címe:

Trackbackek, pingbackek:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.