És sokat jártunk oda, közel volt az iskolához, de nem volt az, meg mégsem otthon, odaszoktunk, mint az egyszerű ember a plázába, de hát plázának sem az, csak áruház, el lehetett bújni, voltak boxok, gyerekek, hamutál,

egy bögrével megvolt az egész délután, mert nem kellett megint fizetni, tele lehetett tölteni ingyen, a profi elöblítette a börgét a vécében és abból itta a kólát is, nem vett hozzá poharat, én vettem, miért ne,

rászoktam a cigire, minden egyes szál izgi volt még akkor, főleg, amikor lebuktam, de nagyon, nem is értettem, apa miért jön be, fogalmam sincs, miket gondolhatott akkoriban rólam, de hogy nem bízott bennem, az ziher,

meg is állt bennem az ütő rendesen, amikor felnéztem és ott állt, a kezemben ég a cigi, ez van, kiolvastam otthon a nagy idegben az x-edik herri pottert, úgy féltem, hogy mi lesz, hát semmi, csak zsebpénzt nem akart adni, nehogy cigit vegyek,

a nagybátyám tüdőrákos volt, talán ezért, vagy nemtudom, miért érdekes, hogy valaki dohányzik, kávéból többet ittam, mint ahány szálat elszívtam,

de úgy volt érdemes megvitatni az élet nagy dolgait, hogy minden fontos momentum előtt szívtál egy slukkot és kifújtad, hogy legyen némi hatásszünet, ki szűz még meg ki nem, meg ki kibe szerelmes, jó délutánok voltak, mindig ott akartunk ülni,

táncpróbák után is átmentünk, a végén kocsival jártunk, változnak az idők,

Azóta nem voltam, amióta nem lehet dohányozni.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.