Arra már nem nagyon emlékszem, hogy volt, talán szakítás után, de ha előtte, akkor is utáltuk már egymást, úgyhogy majdnem mindegy, de elmentünk teázni, akkor menő volt, biztos most is az, de akkor azért volt menő, mert még nem voltam tizennyolc, teázni meg a hülye bölcsész egyetemisták járnak, én meg még akkor gimibe.

Kértünk valami szart, nem tudom, mi volt, csak azt, hogy sok és drága, mire megittam, kihűlt, nagy dolgokról beszélgettünk meg a csuklómról, úgy fogta, mint egy verebet, amit akartam, végülis elértem vele.

Mondtunk egymásnak dolgokat, feleslegeseket meg kevésbé feleslegeseket, de a nagyja felesleges volt, állítom, azt hittem, soha többet és egyedül halok meg, bár erre még mindig van ugye némi esély, csak akkor derül majd ki, ha meghalok.

Hát nem lettem nagy teás, csak, ha van benne rum.
 

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.