Janival elballagtunk a Sárkány centerhez.
Én is odaballagtam, ő is, csak más irányból.
Késett.
Azt hittem, megfojtom, mire odaért - a Sárkány centernél egyedül várni majdnem olyan, mint a Blahán a mekinél.
Aztán alászálltunk a kínai pokol bugyraiba. Mondjuk én szeretem a mocskot, mondjuk Jani is. Főtt rizs szaga volt mindennek.
Kellett volna egy kávé, így megkerestük az automatát, de ha a kínai hölgy nem szól, hogy nem jó, akkor dobáltuk volna bele szorgalmasan az aprót egy jó tíz percig, magyarul ugyanis nincs rajta, hogy rossz. Minek.

Vettem vászoncipőt, az kötelező. Meg a Zsófinak fülbevalót. Meg Janinak Fantát, mert megszomjazott.
Kávé is lett a végén, beültünk a presszóba, azaz ki, a műanyag székekre. Elrohant mellettünk több évezred, mire végeztünk és ocsúdtunk.
Láttunk mindent, ami az aprócikk kategóriába esik, ami világít, villog, sípol vagy zenél és műanyagból van. Flitteres vagy csillámporos, extrém divat vagy csak utcai kurvás. Nagyon el szerettek volna nekem adni egy cicás pólót, mert az most nagy divat. Volt farmer, műbőr dzseki, összehajtható, kinyitható, kompakt és felesleges szarok, izék, bigyók és valamik, meg mi,
akik csak álltunk, lestünk és sírtunk.

Sajnos nem vettem álló zsiráfos szobadíszt, de tehenes pizsamát sem. A Gucci táskákra gyűjtök.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.