Sosem szerettem úgy istenigazából a kakaót, bár rémlik, hogy kurvasokat ittam, amíg nem tudtam ellene tiltakozni. Meg ha csak az volt, mint az Anatómiai Intézet szokásos évi Mikulás-ünnepségén. Persze a Mikulástól is tartottam, annak rendje és módja szerint, ezért ahelyett, hogy verset mondtam volna egy középkorú, vattaszakállas pasinak, inkább egy kézzel anyába kapaszkodtam, a másik kezemmel meg nagy zavaromat leplezendő, a bugyimat igazgattam két réteg bordás harisnyát át. Nehéz volt rászorítani, de ment.
Utána persze készségesen elvettem a csomagot, és úgy ittam a főzött, fölös kakaót, mintha muszáj lenne, anyám meg büszke volt.
A kalácsot is betoltam.
A gond az első letüdőzött föllel volt, azt hiszem, hánytam is. Azóta sem szívlelem a meleg tejet.
A következő sokkot anyám barátnőjének a lánya okozta, közel annyi volt, mint én, buszoztunk Köki magasságában, és le kellett vele szállni, mert rosszul lett, és kihányta a reggeli kakaóját.
Aztán a hugom - jófej akartam lenni, jótesó, és csináltam neki kakaót, csak figyelmen kívül hagytam, hogy zacskóba tejszín is lehet, nem csak tej, egy decit lenyomott belőle, aztán megkínálta vele a szőnyeget, és még évekig, ha lovacskásat játszottunk, és négykézláb őrjöngtünk a szőnyegen, érezni lehetett a hányásszagot.

Meg hát mi köze van a nyuszinak a kakaóhoz?

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.